1-1-2 egri

1. A délutáni erdő még a béke aranyában fürdött, amikor a fák közül tompa dobbanás hallatszott: egy ló patája verte a földet.

2. Gergely felkapta a fejét.

3. Éva keze megállt a levegőben, s a félig font virágkoszorú lehullott az ölébe.

4. A madarak egyszerre elnémultak.

5. Mintha az egész erdő visszafojtotta volna a lélegzetét.

6. A dobbanás közeledett, súlyosan, egyenletesen, s a bokrok ágai megrezzentek valahol a mélyben.

7. „Ki jön ott?”

8. Gergely nem felelt.

9. Ösztönösen a kislány elé lépett, ahogy a nagyobb gyerek szokott a kisebb elé.

10. A lombok szétnyíltak, és a tisztás szélén megjelent a lovas.

11. Fekete lovon ült, amelynek szügyét tajték verte ki, s az állat idegesen kapálta a földet.

12. A férfi idegen volt, egészen idegen: turbán ült a fején, s köpenye poros volt a hosszú úttól.

13. Török volt.

14. A gyerekek még sosem láttak törököt, de a szó ott élt minden magyar gyerek félelmei között, mint valami sötét mese.

15. És most a mese testet öltött előttük.

16. A török arca barna volt és kemény, akár a cserzett bőr.

17. Egyik szeme helyén forradás húzódott, vak, összeforrt seb, amely örökre lezárult.

18. A másik szem azonban élt, s ez az egyetlen szem most a gyerekekre szegeződött.

19. Hideg volt az a szem, mint a téli tó jege.

20. Gergely úgy érezte, mintha a szíve megállna.

21. Ez volt Jumurdzsák.

22. A gyerekek nem tudták a nevét, de a rettegést, amelyet keltett, egy életre megjegyezték.

23. A török lassan végigmérte a tisztást, mintha keresne valamit.

24. Aztán a tekintete megállapodott a két gyereken, s valami villant a fél szemében.

25. Nem indulat volt az, hanem számítás

26. Kezében kurta, görbe kard csillant, s a napfény megvillant a pengén.

27. Éva halkan felnyögött, s Gergely karjába kapaszkodott.

28. „Ne félj”

29. Ő maga is reszketett.

30. A félelem hideg volt és testi: a gyomrában, a térdében, a tarkóján érezte.

31. És mégis, a rémület kellős közepén, valami különös élesség támadt benne.

32. A szeme mindent látott, minden apró részletet, mintha az idő lelassult volna.

33. Látta a ló remegő orrlyukait, a török kezén a poros gyűrűt, a kard hegyén a fényt.

34. Gárdonyi hőse már itt, a rettegés első pillanatában megmutatja, ami később a várvédő katonává teszi: a fej tisztán marad, amikor a szív majd‘ megszakad.

35. A török megrántotta a kantárt, és a ló előrelépett.

36. „Fussunk!”

37. De hová futottak volna?

38. Mögöttük a patak, előttük a lovas, körben a sűrű, átjárhatatlan bozót.

39. A csapda bezárult, mielőtt még felfogták volna, hogy csapdába estek.

40. A török mondott valamit a maga idegen nyelvén, torokból jövő, kemény szavakat.

41. A gyerekek egy hangot sem értettek belőle, s ettől a beszéd még félelmetesebb lett.

42. Az érthetetlenség maga volt a fenyegetés.

43. Jumurdzsák leszállt a nyeregből, s csizmája tompán puffant a füvön.

44. Magas volt, széles vállú, s ahogy közeledett, egyre nagyobbnak látszott.

45. Árnyéka ráhullott a két gyerekre, mint valami sötét lepel.

46. Éva sikoltani akart, de a rémület elszorította a hangját.

47. Csak egy vékony, elhaló nyöszörgés jött ki a torkán.

48. Gergely a kislány elé vetette magát, s apró öklét ostobán, kétségbeesetten a levegőbe emelte.

49. Nevetséges kis mozdulat volt egy fegyveres férfi ellen.

50. És mégis benne volt már az egész későbbi Bornemissza Gergely: a dac, amely nem méricskéli az erőket.

51. A török felkacagott

52. Egyetlen mozdulattal félresöpörte a fiú kezét.

53. Aztán elkapta Gergely karját, s a szorítás olyan volt, mint a vasbilincs.

54. A fiú felszisszent a fájdalomtól, de nem sírt.

55. Összeszorította a fogát, ahogy a felnőttektől látta.

56. Éva ekkor végre felsikoltott, élesen, kétségbeesetten, s a hang végigszaladt az erdőn.

57. De az erdő néma maradt.

58. Nem jött segítség, nem jött felnőtt, nem jött senki.

59. A világ, amely egy órája még csupa napfény és madárdal volt, egyszerre üresnek és irgalmatlannak bizonyult.

60. Jumurdzsák a hóna alá kapta a rúgkapáló kislányt, mintha csak egy zsák lenne.

61. Éva öklével a török mellét verte, apró lába a levegőt rúgta.

62. Hasztalan volt minden.

63. A gyermek ereje olyan a férfiéhoz képest, mint a lepke a szélviharhoz.

64. Gárdonyi nem szépíti a jelenetet, de nem is fürdik a kegyetlenségben.

65. A borzalmat a gyerekek szemével méri: nem a vért mutatja, hanem a tehetetlenséget.

66. A tehetetlenség pedig rosszabb minden sebnél.

67. A török a ló felé vonszolta zsákmányát.

68. Gergely megvetette a lábát, körmével a földbe kapaszkodott, de a fű kicsúszott az ujjai közül.

69. Nyoma maradt a fűben, ahol elhúzták

70. Ez a csík volt gyermekkora utolsó jele azon a réten.

71. A török felhajította a nyeregkápára a kislányt, majd a fiú után nyúlt.

72. Ekkor Gergely tekintete a férfi mellére esett.

73. Ott, a köpeny nyílásában, egy vékony láncon apró ezüsttárgy csillogott.

74. Kerek amulett volt, s ahogy a fény ráesett, félhold rajzolódott ki rajta, körülötte apró csillagok.

75. Gergely nem tudta, mit lát, de a szem, amely mindent megjegyzett, ezt is elraktározta.

76. Az a kis holdas-csillagos amulett később az egész regény sorsfonalává lesz.

77. Jumurdzsák talizmánja ez, amelyhez a török babonás rettegéssel ragaszkodik.

78. Aki elveszíti a talizmánját, hite szerint elveszíti a szerencséjét is.

79. S a végzet iróniája, hogy épp ez a gyűrűnyi ezüst köti majd össze a rab gyermek és a rabló sorsát évtizedeken át.

80. Most azonban minderről semmit sem sejtenek.

81. A pillanat csak annyi, amennyi: két gyerek egy idegen lovas markában.

82. A nap ugyanúgy süt, a patak ugyanúgy csörgedez, mintha semmi sem történne.

83. A természet közönye a régi mesterek örök eszköze: a világ nem áll meg egy gyermek fájdalmáért.

84. Jumurdzsák felpattant a nyeregbe, egyik karjával a kislányt, másikkal a fiút szorította magához.

85. A ló megfordult, patája alatt szétfröccsent a patak vize.

86. És ekkor, ebben a legreménytelenebb percben, Gergelyben megmoccant valami.

87. Nem a sírás, nem a jajgatás

88. A rémület mélyén felébredt a figyelő elme.

89. Szeme a kantárt kereste, a ló nyakát, a török kezének fogását.

90. Még nem tudta, mit fog tenni, de az agya már számolt.

91. Gárdonyi itt fordítja meg először a jelenet irányát.

92. Az áldozatból, észrevétlenül, kezdődő ellenfél lesz.

93. A gyermek, akit épp most raboltak el, már azon jár az esze, hogyan szabaduljon.

94. Ez a néhány másodperc a regény egyik titkos csírája.

95. Aki figyelmesen olvas, itt már megérzi, hogy ez a fiú nem marad sokáig fogoly.

96. A ló nekilódult, a fák elmosódtak, a rét eltűnt mögöttük.

97. Éva zokogott, arcát a török köpenyébe fúrva.

98. Gergely azonban nem hunyta le a szemét: nézte az utat, jegyezte a kanyarokat, számolta a fákat.

99. Mert aki egyszer megjegyzi az utat, az egyszer talán vissza is talál rajta.

100. Így ért véget a gyermekkor idillje, és így kezdődött el Bornemissza Gergely igazi története

1. Der nachmittägliche Wald badete noch im Gold des Friedens, als zwischen den Bäumen ein dumpfes Stampfen erklang: der Huf eines Pferdes schlug den Boden.

2. Gergely riss den Kopf hoch.

3. Évas Hand blieb in der Luft stehen, und der halb geflochtene Blumenkranz fiel in ihren Schoß.

4. Die Vögel verstummten mit einem Schlag.

5. Als hätte der ganze Wald den Atem angehalten.

6. Das Stampfen kam näher, schwer und gleichmäßig, und die Zweige des Gebüschs zitterten irgendwo in der Tiefe.

7. kérdezte Éva, s hangja alig volt több leheletnél. – „Wer kommt da?“ – fragte Éva, und ihre Stimme war kaum mehr als ein Hauch.

8. Gergely antwortete nicht.

9. Instinktiv trat er vor das Mädchen, wie das größere Kind vor das kleinere zu treten pflegt.

10. Das Laub teilte sich, und am Rand der Lichtung erschien der Reiter.

11. Er saß auf einem schwarzen Pferd, dem der Schweiß schäumend an der Brust stand, und das Tier scharrte nervös den Boden.

12. Der Mann war fremd, ganz und gar fremd: Ein Turban saß auf seinem Kopf, und sein Mantel war staubig vom langen Weg.

13. Er war ein Türke.

14. Die Kinder hatten noch nie einen Türken gesehen, doch das Wort lebte in den Ängsten jedes ungarischen Kindes wie ein finsteres Märchen.

15. Und nun nahm das Märchen vor ihnen Gestalt an.

16. Das Gesicht des Türken war braun und hart wie gegerbtes Leder.

17. An der Stelle des einen Auges zog sich eine Narbe hin, eine blinde, vernarbte Wunde, die sich für immer geschlossen hatte.

18. Das andere Auge aber lebte, und dieses einzige Auge heftete sich nun auf die Kinder.

19. Kalt war dieses Auge wie das Eis eines winterlichen Sees.

20. Gergely fühlte, als bliebe sein Herz stehen.

21. Das war Jumurdzsák.

22. Die Kinder kannten seinen Namen nicht, doch das Grauen, das er weckte, prägten sie sich fürs Leben ein.

23. Der Türke musterte langsam die Lichtung, als suchte er etwas.

24. Dann blieb sein Blick an den beiden Kindern haften, und etwas blitzte in seinem einen Auge.

25. a ragadozó hideg számítása. – Es war keine Regung, sondern Berechnung – die kalte Berechnung des Raubtiers.

26. In seiner Hand blitzte ein kurzer, krummer Säbel, und das Sonnenlicht funkelte auf der Klinge.

27. Éva stöhnte leise auf und klammerte sich an Gergelys Arm.

28. akarta mondani a fiú, de a szó a torkán akadt. – „Fürchte dich nicht“, wollte der Junge sagen, doch das Wort blieb ihm in der Kehle stecken.

29. Er selbst zitterte ebenfalls.

30. Die Angst war kalt und körperlich: im Magen, in den Knien, im Nacken spürte er sie.

31. Und dennoch, mitten im Entsetzen, erwachte in ihm eine seltsame Schärfe.

32. Sein Auge sah alles, jede kleine Einzelheit, als hätte sich die Zeit verlangsamt.

33. Er sah die bebenden Nüstern des Pferdes, den staubigen Ring an der Hand des Türken, das Licht auf der Spitze des Säbels.

34. Gárdonyis Held zeigt schon hier, im ersten Augenblick des Grauens, was ihn später zum Verteidiger der Festung macht: Der Kopf bleibt klar, wenn das Herz zu zerspringen droht.

35. Der Türke riss am Zügel, und das Pferd trat vor.

36. lehelte Éva. – „Lauf!“ – hauchte Éva.

37. Doch wohin hätten sie laufen sollen?

38. Hinter ihnen der Bach, vor ihnen der Reiter, ringsum das dichte, undurchdringliche Gestrüpp.

39. Die Falle schloss sich, bevor sie überhaupt begriffen hatten, dass sie in eine Falle geraten waren.

40. Der Türke sagte etwas in seiner fremden Sprache, harte, kehlige Worte.

41. Die Kinder verstanden kein einziges Wort davon, und das machte die Rede noch furchtbarer.

42. Die Unverständlichkeit selbst war die Bedrohung.

43. Jumurdzsák stieg aus dem Sattel, und sein Stiefel dröhnte dumpf auf dem Gras.

44. Er war groß, breitschultrig, und je näher er kam, desto größer schien er.

45. Sein Schatten fiel auf die beiden Kinder wie ein finsteres Tuch.

46. Éva wollte schreien, doch das Entsetzen schnürte ihr die Stimme ab.

47. Nur ein dünnes, ersterbendes Wimmern kam aus ihrer Kehle.

48. Gergely warf sich vor das Mädchen und hob seine kleine Faust töricht und verzweifelt in die Luft.

49. Es war eine lächerliche kleine Geste gegen einen bewaffneten Mann.

50. Und doch lag darin schon der ganze spätere Gergely Bornemissza: der Trotz, der die Kräfte nicht abwägt.

51. rövid, kegyetlen kacaj volt, akár a kőre hulló vas. – Der Türke lachte auf – ein kurzes, grausames Lachen, wie Eisen, das auf Stein fällt.

52. Mit einer einzigen Bewegung wischte er die Hand des Jungen beiseite.

53. Dann packte er Gergelys Arm, und der Griff war wie eine eiserne Fessel.

54. Der Junge zischte vor Schmerz, doch er weinte nicht.

55. Er biss die Zähne zusammen, wie er es von den Erwachsenen gesehen hatte.

56. Éva schrie nun endlich auf, schrill und verzweifelt, und der Schrei lief durch den ganzen Wald.

57. Doch der Wald blieb stumm.

58. Es kam keine Hilfe, kein Erwachsener, kam niemand.

59. Die Welt, die vor einer Stunde noch lauter Sonnenlicht und Vogelsang gewesen war, erwies sich mit einem Mal als leer und erbarmungslos.

60. Jumurdzsák klemmte sich das strampelnde Mädchen unter den Arm, als wäre es nur ein Sack.

61. Éva schlug mit den Fäustchen gegen die Brust des Türken, ihre kleinen Beine traten in die Luft.

62. Alles war vergeblich.

63. Die Kraft des Kindes ist gegen die des Mannes wie der Schmetterling gegen den Sturm.

64. Gárdonyi beschönigt die Szene nicht, doch er badet auch nicht in der Grausamkeit.

65. Das Grauen misst er mit den Augen der Kinder: Nicht das Blut zeigt er, sondern die Ohnmacht.

66. Und die Ohnmacht ist schlimmer als jede Wunde.

67. Der Türke schleifte seine Beute zum Pferd.

68. Gergely stemmte die Füße auf, krallte sich mit den Nägeln in den Boden, doch das Gras glitt ihm zwischen den Fingern hindurch.

69. vékony, kétségbeesett csík. – Eine Spur blieb im Gras, wo man ihn fortzerrte – ein dünner, verzweifelter Streifen.

70. Dieser Streifen war das letzte Zeichen seiner Kindheit auf jener Wiese.

71. Der Türke warf das Mädchen auf den Sattelknauf und griff dann nach dem Jungen.

72. In diesem Augenblick fiel Gergelys Blick auf die Brust des Mannes.

73. Dort, im Ausschnitt des Mantels, glänzte an einer dünnen Kette ein winziger silberner Gegenstand.

74. Ein rundes Amulett war es, und wie das Licht darauf fiel, zeichnete sich ein Halbmond darauf ab, umgeben von winzigen Sternen.

75. Gergely wusste nicht, was er sah, doch das Auge, das sich alles einprägte, speicherte auch dies.

76. Jenes kleine mond- und sternenbesetzte Amulett wird später zum Schicksalsfaden des ganzen Romans.

77. Es ist Jumurdzsáks Talisman, an dem der Türke mit abergläubischer Furcht hängt.

78. Wer seinen Talisman verliert, verliert seinem Glauben nach auch sein Glück.

79. Und es ist die Ironie des Schicksals, dass eben dieses ringgroße Silber das Los des geraubten Kindes und das des Räubers über Jahrzehnte hinweg verbinden wird.

80. Jetzt aber ahnen sie von alledem nichts.

81. Der Augenblick ist nur, was er ist: zwei Kinder in der Faust eines fremden Reiters.

82. Die Sonne scheint gleich, der Bach plätschert gleich, als geschähe nichts.

83. Die Gleichgültigkeit der Natur ist das ewige Mittel der alten Meister: Die Welt bleibt nicht stehen für den Schmerz eines Kindes.

84. Jumurdzsák schwang sich in den Sattel, mit dem einen Arm presste er das Mädchen, mit dem anderen den Jungen an sich.

85. Das Pferd wandte sich, unter seinem Huf spritzte das Wasser des Baches auf.

86. Und da, in diesem hoffnungslosesten Augenblick, regte sich etwas in Gergely.

87. valami hidegebb és keményebb. – Nicht das Weinen, nicht das Wehklagen – etwas Kälteres und Härteres.

88. In der Tiefe des Grauens erwachte der beobachtende Verstand.

89. Sein Auge suchte den Zügel, den Hals des Pferdes, den Griff der Hand des Türken.

90. Er wusste noch nicht, was er tun würde, doch sein Verstand rechnete bereits.

91. Hier kehrt Gárdonyi zum ersten Mal die Richtung der Szene um.

92. Aus dem Opfer wird, unmerklich, ein beginnender Widersacher.

93. Das Kind, das man gerade eben geraubt hat, sinnt bereits darauf, wie es sich befreien könnte.

94. Diese wenigen Sekunden sind einer der geheimen Keime des Romans.

95. Wer aufmerksam liest, spürt hier schon, dass dieser Junge nicht lange Gefangener bleiben wird.

96. Das Pferd sprengte los, die Bäume verschwammen, die Wiese verschwand hinter ihnen.

97. Éva schluchzte, das Gesicht in den Mantel des Türken vergraben.

98. Gergely aber schloss die Augen nicht: Er sah den Weg, prägte sich die Biegungen ein, zählte die Bäume.

99. Denn wer sich den Weg einmal einprägt, findet vielleicht auch einmal auf ihm zurück.

100. egy török nyergében, félelemben, de már a szabadulás első, néma gondolatával. – So endete die Idylle der Kindheit, und so begann die eigentliche Geschichte des Gergely Bornemissza – im Sattel eines Türken, in Angst, doch schon mit dem ersten, stummen Gedanken an die Befreiung.